a per

tavasz volt, mindenki vidáman sétálgatott, tette a dolgát. csak én kerestem lázasan a bírót, aki hívott, nem tudom, miért. csak a dac volt bennem. felébredtem, megállapítottam, hogy elkéstem a templomból és visszaaludtam. most már a szerelmem is be lett idézve. elváltunk, egymást is elvesztettük, csak keveregtem a nagy komplexumban, a 3-as ajtót keresve

------------------------------

a fejlődéslélektan szerint meghatározó első 6 év a kommunizmusban (RO, HU)? azért kell most is folyamatosan szembeszállnom a feletteseimmel? azért nem bírtam az egyházban a "hivatalos ideológiát"? azért nem tudok kijönni a püspökkel és még mindig nincs diplomám? vagy csak a magyarok/székelyek nyughatatlan, lázadozó lelke? vagy hogy "gyárilag" nem vagyok olyan mint a többség, akinek nincs alapvető problémája a "renddel"? van itt egy csomó, amit ki kéne oldani, vagy épp ez az "egyenes"? megtalálhatom azt a mélységet/magasságot, ahol megbékélhetek? azt az értéket/erőt/autoritást, amivel nem kell szembeszállnom, sőt ami igazolást és erőt ad harcaimhoz? vagy az önváddal kell a végtelen peren kívül megegyeznem?

ComingOut2

Noha felséges az Úr,
mégis meglátja az alázatost,
a kevélyt pedig távolról ismeri.

(Zsolt 138,6)

Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre,

hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok,

a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!

(Róma 8,15)

Múlt vasárnap az Apámnak mondtam el, hogy meleg vagyok, számolva azzal is, hogy teljesen megszakad közöttünk a kapcsolat, más nevet kell fölvennem és nem várhatok tőle semmit ezután. De azt mondta, így is, úgy is a fia vagyok, tegyem csak el az ételt, kivisz a buszmegállóba. És ha puszi most nem is, kézfogás volt.

Ma az "Istennek" vallottam be, hogy ha őszinte akarok lenni magamhoz és "Hozzá", ki kell mondanom, hogy ateista vagyok. Az egyetlen dolog, ami visszatartana, az a félelem Tőle, a haragjától, egy régi emlék, egy baleset, ami nem is az enyém volt, de úgy éltem át mégis, mint a hitetlent figyelmeztető Félelmetes Isten életveszélyes legyintését.

De nem akarok félelemből hinni. Ateista propagandát olvasok, és vannak ott, akik "kevély" ateisták, de én nem miattuk, hanem a kevély hívők és az én korábbi kevély hitem miatt lépek erre az útra.

Megvallom, hogy az eredendő jóságban születtem, de egy ponton engedtem azoknak a sziszegő hangoknak, akik ezt elvitatták, akik a színes világot fekete-fehérre laposították, és bűneikben én is részes lettem. Hálával gondolok azokra, akik segítettek ráismerni a "szent" bűnre, akik ráébresztettek, hogy a fehér unikornis maga a sárkány. Keresem az utat vissza magamhoz, és hiszem, ha az Emberfeletti tudja, mit gondol az ember a felszín alatt. Astalavista, Atyám!

Kitisztult az ég. - Caelum rasa. (szó szerint: leborotvált ég, rasierter Himmel)

I'm a HOMO

ciki cigi

--------Update-2009-07-27----------

Még nem merek nyilatkozni a kérdésben, de két hete nem cigizem rendszeresen (a Királyhágó-módszerrel sikerült megtörni az átkot.

És ami most mozgatott: az IGAZi. Úgy egy hete vettem észre, sült padlizsán evése közben, milyen orgiasztikus szinesztéziát élek át (boltíves, színes ízek).

Amiért jó NEM cigizni:

• érzem az igazi ízeket
• érezni akarom az igazi fájdalmat (amit nem a cigi okozta érszűkülés okoz)
• igazi spiritualitást akarok, nem egy ilyen "olcsó" pótszert
• eredetibb apropót akarok a barátkozáshoz
• a magam formában tartására is kéne eredetibb módszer (pl. nem eszem magam degeszre, amikor csak van rá lehetőségem)
  

No de nyugi, egyelőre a "social" dohányzás megmaradt. Nem tetszett a dogmatikus, kategorikus elhatárolódás. Féltem, hogy csak félelem van benne. Ha te is le akarsz szokni, ne várd, hogy egy este, egy sör mellett téged is "megtérítelek". (legalábbis nem erre ;-)
Ja, és még valami, amiért nem tudok leszokni teljesen: nem tudok szakítani. Ha nem csap be valaki nyilvánvalóan és fájdalmasan, akkor mindenféle barátságot és szerelmet nagyon nehezen szakítok meg. És amíg nem derül ki, hogy komoly bajom lett tőle, a cigivel is nehéz.

--------------2008-12-25-------------------
Miért cigizem?

• A társaság miatt. Amiben a legmeghatározóbbak, főleg kezdetben, jó srácok voltak.
• Olyankor általában fizikailag is kilép az ember a taposómalomból, a megszokott közegből.
• Megáll, lelassít (a lélegzetvétel is).
  
• Volt olyan főnököm (vendéglátásban), aki szintén cigizett, és több szünetet kaptak nála a cigisek.
• Túl jófiúnak érezném magam nélküle, tiltakozom a morális késztetés ellen, és ragaszkodom egyfajta dekadenciához.
• Sok jó gondolatot, elhatározást köszönhetek cigizéseknek. Többször gondoltam, hogy sikerült egy utolsó jó gondolatra jutni cigi közben: hogy hogyan fogok leszokni.
  

Hogyan NEM próbáltam leszokni?
Ahogy mások:

• Anyu és Apu, Tata
• újévkor, szülinapkor
• "mesterségesen", segédeszközökkel
• ijesztő képeket nézve szétrohadt tüdőkről

Hogyan próbáltam?

• Búcsúlevelet írtam a csikkemnek, amiben leírtam, hogy szép volt együtt, sok új barátságot, barátságok megerősödését köszönhettem neki, de ideje elválnunk. És nem zárom ki, hogy közös ismerőseinkkel együtt még összefuthatunk, de a napi kapcsolatot ideje felfüggeszteni, inkább csak különleges alkalmakra tartogatnám tüdőig és erekig ható csókját.
• A történelmi Erdély határán, a Királyhágón is akartam szakítani vele, ahol valamikor a "barátnőmmel" - ha már ez a hely bejött rossz szokások levetkőzéséhez.
• Dobtam már a csikkem az Oltba, Dunába, holland csatornákba - vigye el a víz.
• Terveztem, hogy abbahagyom, ha "valami jobbat" vehetek majd a számba :-o
• Flesseltem arra is, hogy ha a lakásra vigyázok, a lábamat megtörlöm miután jövök be cigizésből, miért nem vigyázok legalább ennyire a testemre.
• Egy terhes barátnőmnél gondolkodtam arról, hogy nemcsak a magzatot, de a bennem élő gyermeket is védeni kellene, aki még tudta, mi a rossz, és nem szerette a cigifüsöt.
• Néztem az állatokat, növényeket, és arra gondoltam, nekik is több eszük van, és milyen erőszak lenne egy állattal cigit szívatni vagy egy szép kis virágba belenyomni a parazsat.
• Volt nekem judaizáló időszakom is, amikor szombatot tartottam. Sokszor akartam péntek este abbahagyni a cigizést, mert a sabbat azt jelenti "abbahagyni".
• Szívtam már többször fejfájásig-hányingerig a cigit. - Na jó, ez nem saját találmány...
  
• Hiánybetegség: Gondolkodtam, mit helyettesít a cigizés. Például volt, hogy ha pár napig nem cigiztem, felelevenedett a spiritualitásom. Kellett a szünet, a rituálé, a szabályos lélegzetvétel.
• Terveztem, hogy jó célra fordítom a pénzt, amit elszívnék. És - gondoltam - ha mégis cigizek, azzal mások szájából veszem ki a kenyeret.

Vannak időszakaim, mikor nemcsak viccből gondolom minden cigiről, hogy az az utolsó, de aztán kiderül, hogy csak a következőig. Aztán belefáradok és nevetségesnek érzem a próbálkozásaim, és leállok a leállással. Az újabb találmányom: hogy nem a sorban utolsó cigi elszívása a döntő, hanem az első nem elszívása.

Múltkor pedig Párizsban, mikor egy barátomnak a fentieket elmeséltem, aztán (aszociálisan, egyedül) lementem cigizni, a füstben kitisztult még valami, a cigizés rádöbbentett az összefüggésekre, amikbe maga is beleágyazódik. Hogy a szigorú vallásos felfogásomtól és az öngyilkossági gondolataimtól való szabadulásom óta nem akarok és nem tudok hinni abszolút jóban és rosszban. A transzcendenst (Istent?) is ezek fölé a kategóriák fölé emeltem, menekítettem: hogy megmentsem a felelősségtől a sok "rosszért" ami a világban történik. És ezért választottam az új szakdolgozatom témájának az Ézsaiás 45,6b-7-et is: "én vagyok az Úr, nincs más! Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr, cselekszem mindezt." Ezzel is a fentieket akartam megerősíteni. És a nevem fordításánál is tiltakoztam az "Isten ajándéka" fordítás ellen, mert a passzív participium csak annyit jelent: "Isten adta" (ami csapásra, ostorra is vonatkozhat).
Aztán egy kifejezés visszhangzott a fejemben: "amíg ember vagyok". Akár van egy pro-humán, jóakaratú isten, akár nincs - nekem, amíg ember vagyok, arra kell törekednem, ami jó nekem és a többi embernek. Talán az egyház és állam szétválasztásához hasonlítható egy ilyen gondolat, ha meg is foganatosul, ha mint új, mély barázda szeli át az agyam.

Ma hajnalban álmomban egy nagyon jó, talán a legjobb és legkeresettebb doktorral beszélgettem egy kávézó teraszán, és pajkosnak szánt hangsúllyal vetettem fel neki a kérdést, megnyugtató választ várva: ugye, "a cigi és kávé nem nagy baj?" Csak húzott egyet az arcán, nem erkölcscsőszi szigorral, hanem kijózanító komolysággal, és (ami a legfontosabb) első nagy szerelmemnél látott mozdulattal.

------------függelék--- kelt--2007-04-03---------------------

Prométheusz Diabolosz?

Mindig azt mondtam: ezek a mai emberek már nem tudnak egy tisztességes várat építeni. De ott voltam, egy frissen elkészült, hatalmas kőtömbökből épített várban. Elégedetten vettem szemügyre az építményt, végigsétálva a fal mellett. Aztán lementem, hogy lássam az alapzatot. Hm, ide még nem ártana egy kis megerősítés, gondoltam. Aztán egy boltív alatt megláttam. Sötét bőre volt és finom vonásai. És nagyon-nagyon le volt gyengülve. Tudtam, hogy ő lerombolhatná az egész építményt, ha erőre kapna, de megsajnáltam. Vagyis megkívántam. Bár és mert tudtam hogy úr, a rombolás ura, letérdeltem mellé, megcsókoltam és az ágyékára tettem a kezem (vagy fordítva). Tudtam, hogy ő akarta így.

Magyarázat1: akkortájt álmodtam ezt, mikor a cuki szobatársam jelenléte miatt voltak nehéz éjszakáim. És úgy éreztem, nem követhetem el ezt vele. Mindig is visszataszítónak tartottam a gondolatot: visszaélni valakinek az eszméletlen voltával. Ez a káosz eluralkodását jelentené, ha annyira vonzó is az ötlet - így veszi a rombolás és káosz ura a legkívánatosabb formát fel, hogy szolgáljak neki.

Magyarázat2: Nemrég jöttem rá, hogy az álmomban az úr iránt megkérdőjelezhetetlen tiszteletet éreztem (mint egykor Sziti iránt). És talán nem a teljes igazság, hogy ő a romboló. Lehet, hogy azért volt elgyengülve, mert ő az építő. Ő építette fel azt, amit le is rombolhat.
Most néztem a History-n egy epizódot a hét főbűnből - the envy/irigység -, ami valószínűleg arra a koncepcióra épül, hogy ezeknek mindegyike hozzájárult az emberiség "felemelkedéséhez", de a vesztét is okozhatja. És épp azon problémázom mostanság, hogy a mindenféle értelemben vett libidóm túl alacsony. Nem érzek késztetést - in general. Létezésre vagy ennek a formájának a megszakítására, nyelvtanulásra, felfedezésre, utazásra vagy letelepedésre, lefekvésre és felkelésre. Ha ez az út vezet ki a mocsárból, a csábító bűn is áldás lenne.

Voor een verloren soldaat

Egy elveszett katonáért.

Valamikor rég, abban az időszakban, mikor vallásos láz ölte agyamban az ösztönösség csíráit, elrabolva a hamvas bőr éveit... Bibarcfalván, egy vasárnap istentisztelet után kimentem a mezőn egy helyre, amit különösen alkalmasnak találtam szénatakaráskor arra, hogy ott olvasgassam majd a Bibliám. De meleg volt, a fű szúrt, másztak rám a bogarak - és egyáltalán: a szokásos szakadék tátongott képzelet és valóság között... Hamar elindultam haza, csalódottan.

És az út szélén poroszkált egy katonaruhás legény. Talán arról beszélgettünk, hogy nem érik még a vadalma, pedig jólesne most. Vagy már éretlenül hullik és rohad. Nagyon barátságos volt, sőt, szokatlanul. Elmentem vele a patakpartra. Fürödni akart. De én azon rágódtam, hogy nincs nálam fürdőnadrág, az ismeretlen pedig túl barátságos - és, talán mindezek mögött valami olyat éreztem, ami túl jó volt ahhoz, hogy elfogadjam. És amíg valaki mással beszélt a patakon, én elosontam, hazamentem.

Hívást kaptam akkorra és oda, de nem jó helyen kerestem a kinyilatkoztatást, a szabadulást. (ld. film: be-vrij-ding - "For me, liberation means...")

Ez a film valahogy jóvátétel volt mindezért. Mindezekért. Hányszor elosontam már a boldogság elől! Hányszor nem mertem kinyújtani utána a kezem! Vagy ha rá is tettem a vállára, ökölbe volt szorítva, és nem tudtam rajta megnyugtatni, nemhogy magamhoz szorítani.

Ezért nem voltam én az a holland kisfiú. És ezért nem voltam egyike azoknak a fiúknak sem, akiket egy vasárnapon Amszterdam-Noordba kibiciklizve láttam. Naplemente felé haladva, öltönyben (templomba menet?), egymást átkarolva, és egy játékos csókot váltva.

Mikor törik már meg az átok, és forr egyenesbe a törés akarat és tett között?

Buzogj föl, kút, zengjétek dalát!

istentelenül istenülve

Szűzlány mosolyával simogattam a fehér egyszarvút, de bárgyú grimasz és sárkány lett belőlük egy lidércnyomásban. A fehér feketébe váltott, csak a foltok tündököltek fényesen. Az ostya méreggé keseredett a gyomromban, és szentségként vettem ajkamhoz a tegnapi förtelmet. Aztán jött a zagyva szürkület, elborítva jót és rosszat. A fekete a fehérrel együtt lett hiánycikk. Mennék a halál völgyébe is, csak mozdulna a semmi üres síkja. Becsukom a szemem és túrom, tapasztom a káoszt. Magam választom szét a világosságot a sötétségtől, és próbálom nem elfelejteni: a fehér az én fehérem, a fekete az én feketém. S ha tudnám, hogy ki vagyok én!

sexy, illuminating and FUNNY!

This summary is not available. Please click here to view the post.

velem leszel

Tódi elnyomta az esti cigijét az erkélyen, aztán vetkőzés közben rádöbbent egyszemélyes ágyának magától értetődőségére. Hiába hagyta ott a kolostort, a "Teodóros testvér" nevet, és akart olyan lenni mint bárki más, mert őszinte akart lenni önmagához, ugyanebből az okból nem tudta mégsem azt tenni, amit a vele hasonszőrűek. A korábban rutinos esti ima rutinos elmulasztásánál is megállt. Az a kifejezés ötlött fejébe: "egyedül a palotában". Nem várva másra, tudva, hogy oda nem fog belépni és nem is léphet be más. Egyedül a rózsakertben. Isten és emberek nélkül, a teljes egyesülés lehetetlenségét belátva, az erőlködést feladva; egyedül, a magány érzete nélkül. Nem hibáztatva mindent és mindenkit, ismerteket és arctalanokat egy illúzió beteljesületlensége miatt. Ez minden imánál nagyobb békével töltötte el.

Hajnalban ébredve, álmát felejve csak az visszhangzott a fejében: "Velem leszel."

legyőzni az Erőst

Mikor megfogta mindkét kezem, egy ideig jó volt, de zavart a rabság, s az egyiket kiszabadítottam, és én ragadtam meg az övét. Aztán a túl egyszerű ellentét-párhuzam is zavart, és a rab-kezemmel elkaptam egy ujját az őrzőnek, a másik kezem kisujját pedig beadtam cseretúsznak.

Nem hiszem el, hogy az Isten/Transzcendens/Numinózum/Ahogytetszik nem szeret megfogva, sarokba szorítva lenni. És patriarchális társadalomban sem hiszek. Mert "a férfi a fej - de a nő a nyak". De a Delilák a leggyengédebb szavakkal győzik le a Sámsonokat - akik ezt élvezik. Miért tagadná meg ezt a lélek Urától? De csitt! Ezt nem szabad felfedni, bevezetni, hivatalosítani! Hova lesz akkor a néma pillanat, mikor a legyőzött erős hunyorogva nevet a cselszövőre?

Let the angels laugh! :-D

Nadat ik van de geweldige Cruise Control Queer Party heel goedgehumeurd naar huis ging, (ondanks vermoeidheid, en dat het al heel laat/vroeg was) heb ik de gebruikelijke voornaarbedgaan-rites doorgemaakt. En in de laatste tijd hoort het lezen van het (in ongewone omstandigheden gevondene) Anselm Grün-meditatieboek ook bij deze rites. (Na instelling telefoons, direkt voor lampuitmaken :-) En ik heb dit gelezen na zo'n onschuldig doorgedanste-"doorgezondigde" nacht:

Viva la vita! :-D

(bron: Anselm Grün - Aandachtig leven; Uitgeverij Ten Have, Kampen, 2006, p 105)

En een beetje reclame, lieve mv. KGB & Co.

http://www.cruisecontrol.nu/

Istentelenül

Mondd, mit akarsz? - elmarsz mellőlem mindent, ami SZENT, hogy csak Te lehess egyedül, s akkor elhúzódsz, mint egy szeszélyes... Ha legalább lenne csillagképed, hogy be tudjalak lőni, mit várhatok Tőled, de Neked hogy lenne? Mindig más képben jelensz meg, az előzőket pedig kárhoztatod, szent képeim Rólad magad töröd össze egy gaztevő ijesztő álruhájában; aztán kivetkőzöl, felragyogsz, és én már nem is merlek imádni, hogy ne csaljalak Téged Magaddal - na meg magam. Ahogy a szopós malac az anyját döfi, hogy szinte visszaszakad a méhébe, úgy vágyom Hozzád, Beléd, Feléd - csak az irányt és a formát tudnám. Az EGYesülés született vágyával ölöm magam, s Téged is szinte.

Aztán mikor
belefáradok az utánad való
kapkodásba, és a semmi
közepén arra a
kőre
leülök

szuszogva -

- rájövök,

hogy mindig EGYek voltunk;
és minden SZENT.

Teljesedj hát ki bennem,
hadd szülessünk eggyé
(ha addig élek is!)

Ha a Biblia lenne a mobilom...

Most kaptam egy keresztyén testvértől ezt az elmés kis írást:

--------------------------------------------------------------
"Ha a Biblia lenne a mobilom?

Mi lenne, ha a Bibliánkat úgy kezelnénk, mint ahogy a mobilunkat?
Mi lenne, ha mindig magunkkal hordanánk?
Mi lenne, ha mindig visszafordulnánk érte, ha otthon felejtettük?
Mi lenne, ha az igékre úgy néznénk, mint az sms-ekre?
Mi lenne, ha ajándekként adnánk?
Mi lenne, ha vészhelyzet esetén elsőnként ezt vennénk elő?
Mi lenne, ha úgy tekintenénk rá, hogy nem tudunk nélküle élni a mai modern világban?

Mert a Biblia olyan, mint a mobilunk. Összeköt Istennel, ezáltal is tudunk Vele kommunikálni, aki ezen keresztül is válaszol.

És miért jobb a Biblia, mint a mobil? Mert soha nem kell a térerő miatt aggódnunk, ugyanis Jézus Krisztus a kereszthalálával megteremtette a 100%-os lefedettséget az egész Földön és kiontott vérével aláírta azt a szerződést, mely örökre szól, és állja minden számlánkat, így ingyenesen hívható..."

--------------------------------------------------------------------------------------

Aki így kezeli a Bibliát, annak inkább tamagocsi-játéka a Biblia, és Isten benne az állatka.

A gazdi naponta kell foglalkozzon vele, hiszen a gazdi valós és a lényecske virtuális lelkiállapota is a kapcsolattartás rendszerességétől függ.
A kívülállók furcsán néznek a tamagocsizóra, ő pedig úgy érzi: ezek nem tudják, mit hagynak ki. De felcsillan a szeme, ha más gazdikkal találkozik, és megoszthatják egymással, kinek milyen édes az állatkája; elpanaszolhatják egymásnak, milyen rossz volt nekik is, mikor elhanyagolták - de milyen csodás volt, mikor újra foglalkoztak a hálás kis jószággal.
A tamagocsi érdekességet hoz az unalmas valós világba, eltereli a figyelmet a valós gondokról.
Kezedben a boldogság, a felszabadulás, a menekülés.

-------------------------------------------------------------------------------------------

Bocs, de nekem is megvolt a korszakom, mikor a Bibliában kezemben volt az Igazság/ az Isten. De hála Neki, megmozudult, elszabadult, és engem is mozgásba hozott. Már nem olyan egyértelmű, nem kézzel fogható, megragadható, de továbbra is meg tud ragadni. Nem lett annyira elvonatkoztatott, hogy ne tudna maga után vonni, elkápráztatni, ledöbbenteni. Mikor úgy elbújik a fák között, hogy már létét is kétlem - majd a földre kell vetnem magam, olyan kápráztatóan lép elém. Isteni játék, néha életre-halálra, néha zokogva, néha kacagva - az Isten-gyermek örömét ébreszti fel, miközben a "játék" szerepének megfelelően az életre tanít. :-) :-]

Levél N.-nak

Talán az a baj a mi "kapcsolatunkkal", hogy én nem tudok kibékülni a "hitnek" azzal a formájával, amit követsz (és amit kb. követtem), Te pedig nem tudsz kibékülni az ösztöneimmel, amiket most már követek. Mégis, igyekszem megérteni, valamilyen szinten tiszteletben tartani a hívők világát. Csak az a baj, hogy az fenyegetést jelent szerintem másokra nézve, sőt magukra a hívőkre nézve is (főleg ha nem passzolnak teljesen a képbe, pl. melegek), a békére nézve. Persze, én meg a hozzám hasonlók sem csupán szánalomra méltók és segítségre szorulók vagyunk a hívők szemében, hanem fenyegetést jelentünk az isteni rendre és persze egymásra, önmagunkra nézve is, mert nem akaródzunk törekedni, hogy az oly szépen megrajzolt isteni tervbe passzoljunk. Szerintem meggátoljátok, hogy a bennetek lévő eredeti emberi (tehát egyben szent, mondhatni, isteni) kibontakozzon Bennetek (és másokban). Szerintetek megakadályozzuk, hogy bennünk lakozást vegyen az isteni, és kibontakozzon bennünk a szent isteni-emberi természet. Én igyekszem elfogadni, vagy legalább megérteni, valamelyest tiszteletben tartani a felfogásotokat. De... nem, nem merlek arra kérni, hogy értsetek meg, tartsátok tiszteletben pl. a melegséget - ha az nem is önmeghatározásom alapja és középpontja - , mert az ilyen apróságok elfogadásával indul meg a lavina, ami viszont veszélyezteti a Ti önmeghatározásotokat és világképeteket. Ahogy az velem is történt, hála Istennek =)

2007. nov. 17. Amsterdam

ihaj-csuhaj s hömm-hömm

(A Protestáns Meleg Fórumra írtam ezt es.)

Most megint egy érdekes eseménysor zajlott le.

Tegnapelőtt éjjel szólt a telefonom: egy amszterdami német leszbi barátnőmnek volt egy fölös jegye, és egy barátnőjével már úton volt Utrechtbe egy jó kis (nagy) meleg partyra (Pann-Feest). Épp kikosaraztam egy pasit, aki el akart hívni oda, de ennek a lánynak nem tudtam ellenállni :D - Meg hogy a hazautazásom előtt még egy nagyot bulizzak ott és úgy, ahogy ott lehet. És most nem voltak a feloldódást fékező gondjaim (najó, gondűzőkkel is éltem), és végigroptuk azt az 5 órát zárásig.

Utána kezdtem el pakolni, és irány Eindhoven. Útközben nem értettem, hogy ég-e a város, vagy miért szólnak olyan veszettül a harangok. Aztán rájöttem, hogy achja, vasárnap van. No de bepótoltam a dolgot: a felszállásnál rátaláltam egy ismerősre a kolozsvári teológiáról. Vele végigdumáltuk az utat. Kíváncsi volt, mi vitt el engem oly messzire az igaz hittől. A nem lényegtelen meleg-témát próbáltam kihagyni, de talán érezte, hogy van ott valami. És amit nehezményezett: hogy megváltás stb. nélkül túl filozofikus, absztrakt a hitem (és az unitáriusoké).

"Próbálom elismerni a fundamentalisták létjogosultságát, de úgy érzem, ez megoldhatatlan, mert alapvető ellentét van közöttünk: Én meg/ki akarom téríteni őket, mert szerintem embertelen a hitük. Ők pedig meg akarnak téríteni, mert istentelen a felfogásom."
- Erre pedig visszakérdezett: miért lenne EMBERTELEN? Lehet, hogy én úgy éltem meg (és itt gondoltam, hogy gondolja), de szerinte az emberek nagy részének nem az.

És ez elgondolkodtatott: Félreértettem én az egész témát, hogy életemet veszélyeztette a számomra embertelen hit (ami tiltja az önkielégítést és a melegséget - ill. meg akar szabadítani tőlük, de én túl gyenge vagyok) - vagy épp a végletekig következetes voltam? (A véglet pedig az volt, mikor az utolsó próbálkozásnál, a teológián, a zuhanyzóban, mikor rájöttem, hogy fel tudok még állni, elhatároztam, hogy változtatok a felfogásomon, ha az a puszta életem veszélyezteti.)

Vajon a többi hívő nem gondolja végig a dolgokat, ha nem érzi embertelennek a fundamentalizmust? Vagy csak őt (mint pl. középosztálybeli egészséges hetero férfit) nem érintik egzisztenciálisan a nyugtalanító oldalai? (homofóbia, perfekcionizmus, szexuális tilalmak, exkluzív hit stb.)

Hja, és a végén esett le, hogy ez tényleg az egyik legbefolyásosabb erdélyi ref. közéleti szereplő (jóképű) fia volt. :D

ni ange ni bête - homme!

(A Protestáns Meleg Fórumra írtam volt:)
(( Blaise Pascal: "L'homme n'est ni ange ni bête, et le malheur veut que qui veut faire l'ange fait la bête." - Az ember nem is angyal, nem is állat, és a balsors úgy akarja, hogy aki angyalt akar csinálni belőle, állatot csinál."))


Most nyert strukturat bennem valaminek az emleke:

Egy szep vasarnapi esten elmentem Amszterdamban templomba. Egy gyulekezetbe, amit egy tanarnom ajanlott. Kicsit kesve csoppentem be. De hamar megriadtam: "Hova csoppentem?" Eloszor is, a lelkesz a szoszeken volt. Nem ugy, ahogy lenni szokott, amerre jarni szoktam: egy szinten az emberekkel, max. kis podiumon. Aztan me'g egyszer korbeforgattam a szemem. Nincsenek novenyek! Kettes szamu riadokeszultseg. Es igen! Jol meg is kaptam, amire szamitottam... Nem mintha a bacsi bantani akartk volna. Sajat beteg lelkebol beszelt, mikor elmondta, milyen szanalmas bu"no:s sz*rdarabok vagyunk onmagunkban, belolunk semmi jo nem johet, nade a kijelentes meg a megvaltas, ve'r, bu"nbanat stb. ... ... Es amikor odaert (a kapernaumi szazados torteneteben), hogy Jezus azt mondja, "Erigyj" - akkor en el is kezdtem pakolni. EZ NEM AZ EN HELYEM. MIT KERESEK ITT?

Aztan meg aznap ejjel elmentem egy jo kis meleg helyre. Nem egy olyan puccosba, hanem egy nemturistas, kiesobb alterebb helyre, ahol fel orat kell sorban allni, hogy bejuss. Egyetemistak stb. Ott egy honfitarssal beszelgettem egy nagyot arrol, kell-e nekem a vallasos tapasztalataim rendszerbe foglalasahoz es a spiritualitashoz szemelyes Istenben gondolkodnom, ill. egyhazban. Persze, nezelodtem is, de zavart, hogy tul 'direkt' a hely. Leviszem magam, es mint egy hus-divat-intelligencia-pakkot arulom, hogy egy masik pakkal matcheljem... EZ NEM AZ EN HELYEM. MIT KERESEK EN ITT?

Es elindultam. Ahogy eppen jon, ugy megyek. Masfel orat bolyongtam a biciklin a varosban, ismert-ismeretlen, vagy ilyennek me'g nem ismert helyeken. Es mar majdnem a Vondelparknal voltam, mikor egy papirtarozo mellett meglattam egy szep konyvet. Anselm Gru:n (benedekrendi szerzetes) meditacioskonyv gyonyoru kepekkel. A kovetkezo haz elott talaltam egy osszehajthato kis asztalt kidobva, a kovetkezo elotti feny pedig meggyozott, hogy ott kell maradnom, es olvasgattam fel orat. Amit az ajanloban irnak, azota beigazolodva latom: "hidat tud verni a hagyomanyos istenkeptol a modern istenkep fele... Gru:n tehat nem esik az egyoldalu elmenyteologia csapdajaba; a klasszikus istenkepnek is van helye."

Most ertettem meg, hogy miert volt felszabadito ez az elmeny: Segitett a vilagok kozul szabadulni, raebreszteni, hogy megfelelo onallosaggal es kritikai tudattal nem kell hontalanul bolyonganom, de egy-egy vilagban sem elvesznem, feloldodnom, hanem a magamen dolgozhatok, es torekedhetek ra, hogy a valosag paradoxonoktol nem mentes metavilagahoz kozelebb kerulhessen, elidegenedettsegebol visszaterhessen mikrovilagom.

Es szerintem ebben mi melegek MEG VAGYUNK ALDVA: nem uszhatjuk meg olyan konnyen az eletet, nem vehetunk at minden semat. Halleluja!

Protestáns Melegek Honlapja

Jeeeeeee! Végre egy közeg, ahol megértenek, ahol kifilózhatom magam, és nemcsak egy blogon, amit a kutya sem néz, hanem reagálnak, ötleteket adnak stb.

http://5mp.eu/web.php?a=protestansmelegek

A fórum a lényeg (nekem):
http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=protestansmelegek

Ha valakinek segítettem, örvendek.

The real gay exodus!

Nice day. Relatives visiting us. With one of my favorite aunts a little trip to meet one of my friends, a nice girl (the "ex"). Rambling in the town, ice-cream in the swelter, spa, stories, and THEN: I don't know, how it came into question, but I just remember that the nice , tender girl (wanting to bring the gospel, the good news about the love of God to nations) sais: I'm still a gay, because I don't want hard enough to change!

I almost forgot, how it was... What I felt, as I had all the time guilt, I hated myself and the world, everything was so dark - except an imagined, constructed little world and the others, who share the same ideas. I almost forgot, what I felt as I tried to commit suicide, as my self was devided to a good and an evil part, and also the satisfaction of natural desires was from the Father of Darkness.

I can be grateful to our Father and the Creator of this whole world, also of my body and soul, for remembering me, that He "have brought me out of the land of Egypt, out of the house of bondage." (Exodus 20,2). And if I was earlier devoted to spread the gospel, to help others, to pray - the fact, that others in the name of their hating God ban me, it mustn't hold me back to keep praying and helping.

links: ex-gay survivals / ex-ex gays

roze zaterdag, Bergen op Zoom

I had to eschew from crying, as the rainbowflag ascended in the big church...

the minister blessed the pink gathering,
the mayor read to the greeting of the queen,
who could this year not be present,
and we sang about the diversity of love
(see pictures in the background!)

The whole commerce took aim at the gays.

Rose Funken - Köln

One of the most moving things was: that the simply civils demonstrated also their support :-)