Istentelenül

Mondd, mit akarsz? - elmarsz mellőlem mindent, ami SZENT, hogy csak Te lehess egyedül, s akkor elhúzódsz, mint egy szeszélyes... Ha legalább lenne csillagképed, hogy be tudjalak lőni, mit várhatok Tőled, de Neked hogy lenne? Mindig más képben jelensz meg, az előzőket pedig kárhoztatod, szent képeim Rólad magad töröd össze egy gaztevő ijesztő álruhájában; aztán kivetkőzöl, felragyogsz, és én már nem is merlek imádni, hogy ne csaljalak Téged Magaddal - na meg magam. Ahogy a szopós malac az anyját döfi, hogy szinte visszaszakad a méhébe, úgy vágyom Hozzád, Beléd, Feléd - csak az irányt és a formát tudnám. Az EGYesülés született vágyával ölöm magam, s Téged is szinte.

Aztán mikor
belefáradok az utánad való
kapkodásba, és a semmi
közepén arra a
kőre
leülök

szuszogva -

- rájövök,

hogy mindig EGYek voltunk;
és minden SZENT.

Teljesedj hát ki bennem,
hadd szülessünk eggyé
(ha addig élek is!)