velem leszel

Tódi elnyomta az esti cigijét az erkélyen, aztán vetkőzés közben rádöbbent egyszemélyes ágyának magától értetődőségére. Hiába hagyta ott a kolostort, a "Teodóros testvér" nevet, és akart olyan lenni mint bárki más, mert őszinte akart lenni önmagához, ugyanebből az okból nem tudta mégsem azt tenni, amit a vele hasonszőrűek. A korábban rutinos esti ima rutinos elmulasztásánál is megállt. Az a kifejezés ötlött fejébe: "egyedül a palotában". Nem várva másra, tudva, hogy oda nem fog belépni és nem is léphet be más. Egyedül a rózsakertben. Isten és emberek nélkül, a teljes egyesülés lehetetlenségét belátva, az erőlködést feladva; egyedül, a magány érzete nélkül. Nem hibáztatva mindent és mindenkit, ismerteket és arctalanokat egy illúzió beteljesületlensége miatt. Ez minden imánál nagyobb békével töltötte el.

Hajnalban ébredve, álmát felejve csak az visszhangzott a fejében: "Velem leszel."