velem leszel

Tódi elnyomta az esti cigijét az erkélyen, aztán vetkőzés közben rádöbbent egyszemélyes ágyának magától értetődőségére. Hiába hagyta ott a kolostort, a "Teodóros testvér" nevet, és akart olyan lenni mint bárki más, mert őszinte akart lenni önmagához, ugyanebből az okból nem tudta mégsem azt tenni, amit a vele hasonszőrűek. A korábban rutinos esti ima rutinos elmulasztásánál is megállt. Az a kifejezés ötlött fejébe: "egyedül a palotában". Nem várva másra, tudva, hogy oda nem fog belépni és nem is léphet be más. Egyedül a rózsakertben. Isten és emberek nélkül, a teljes egyesülés lehetetlenségét belátva, az erőlködést feladva; egyedül, a magány érzete nélkül. Nem hibáztatva mindent és mindenkit, ismerteket és arctalanokat egy illúzió beteljesületlensége miatt. Ez minden imánál nagyobb békével töltötte el.

Hajnalban ébredve, álmát felejve csak az visszhangzott a fejében: "Velem leszel."

touch

On some mornings I woke up in a dream: I touched bodies I always wanted. And it was at least so real as the reality itself. And I could imagine whom I wanted...

It happened on some mornings after each other, but on the last one I haven't dreamt with the desired bodies, but I touched the ground. The very ground.

------------------------------

No wonder. I was already busy with the analysing of these feelings: I feel here in the Netherlands my whole life so artificial. Perhaps not because of the modern society, artificial food, drink etc. The nature, the blades of grass, everything looks artificial for me. I once even dabbe in secret with my finger the skin of a Dutch guy I slept with: if it's from a strange material.

I often felt as I left Transylvania and Hungary: the heaven is also other. And I have to touch this ground as Antaeus from time to time.