furcsa, de kellemes

nem megszokott,
nem bejáratott,
nem hétköznapi,
szokatlansága miatt frissítő
és finom érzés

• a cigit a szám nem bejáratott, jobb oldalán szívni
• nem a jobb kezemmel a balba, hanem a ballal a jobb tenyerembe tapsolni
• a kezem nem a bal, hanem a jobb hüvelykemmel fölül összekulcsolni
• egy nőt megcsodálni

cikgi

Az gáz, ha már nem a cigizés van az evés utáni, hanem az evés a cigizés előtti cselekvésként definiálva?

áh, áh, áh, uff

Hujjujjujj, megeredt a ... z ujjam.
Megtojósodtam mint egy székrekedéses tik egy szép napon.
Talán tényleg kicsit anális jellegű az írás, az önkifejezés élvezete?

én a Nádasban, Nádas meg énbennem

ezt olvasom most.

a melegek sokszor következetlenül gondolkodnak. örömmel fogadjuk, ha egy "hideg" ráérez arra, mi a jó. de fordítva nem is gondolunk bele, hogy mi az a rugalmasság, ami erre vitte, amit mi elismerünk - de nem ismerünk. én is kezdtem berögzötten, dogmatikusan, skatulyázva gondolkodni, és ez ellen nagy segítségre leltem váratlanul-kéretlenül ebben a könyvben. mindenre "ráflessel", a legkisebb pillantás, mozdulat, vagy épp azok hiánya is hatalmas jelentőséget kap nála. vagyis megkapja azt, ami van neki a hétköznapokban. és mindenki mindenkit szeret, kíván, megvet, ismer, nem ismer, nem akar ismerni, ignorál - egyszerre! intenzív, lebilincselő és felszabadító olvasmány!

hálótárs

egy barátom figyelmeztetett, hogy őrizzem meg a lelkem: ha valakivel akármilyen intimitásba belemegyek, az őszinte, egyszerű testiség mellett alattomosan mindig ott lapul a szerelem.
nem éreztem aktuálisnak a figyelmeztetését.
aztán ma megint azon kaptam magam, hogy gyönyörködve figyelem plüssoroszlánomat, aki megint egy vadonatúj, idióta, édes, gyámoltalan pózban maradt ott a kihűlő ágyamban.

kiéhezve Istenre

Ültem a Geertekerk 700 éves boltívei alatt, sok-sok igazi, hús-vér viaszgyertya égett a csilláron, finoman redőződött a lelkész hosszú de egyszerű ruhája, rövidebb és egyszerű mondatai.
És megéreztem. Hogy ez kell nekem. Nem ez, hanem ami, aki/Aki ott van.
Mint mikor az első idegenkedés után először simultam férfihoz, és tudtam, hogy nem akarok enélkül élni, egyedül feküdni, egyedül megébredni és egyedül kelni.
Nem akarom, hogy egy fontos dimenzióval szegényebb legyen az életem!
Kell ez az érintés!

-------------

Igen, és most megint. Jöttem a tanyáról a ruhámra alvadt kecsketej édeskés illatával. Talán épp kiélesedett a tisztára mosott ég. És mint mikor egy funkcionális (talán munkoholista) impotensnek merevedése lesz, és készül, hogy megragadja az alkalmat, örömteljes váradalommal siettem haza. Hetek? Nem. Hónapok óta semmi különös. Se input, se output. Se ige, se ima. De majd most. Most hosszan-elnyújtottan, vagy röviden, de szenvedélyesen fogok vele szeret-kez-ni, VADUL rá fogom vetni magam...

izgatás

Útközben fel-felvillant előttem a borzas-borzongató tarkó. Foglyul ejtette a tekintetem, észrevehetővé, sebezhetővé tett, ébren tartott, nyugtalanított.
Megértettem a mohamedán csador-pártiakat.
De ha én lennék hithű mohamedán, a férfiak sem úsznák meg. Nekik is hordaniuk kellene a leplet, hogy ne zavarjon a testük szépsége. Napszemüveggel, hogy ne lássak igéző szemeket. Sőt, nem is leplet, kartondobozt kellene hordaniuk, hogy az idomok ne üssenek át. És igen! Például ennél a fiúnál is kellene egy hangtorzító, hogy a hangja ne borzolja a kedélyeket. És már korán magatartásórákra kellene járniuk a fiúknak, hogy nehogy valakinek a fellépése túl impozáns legyen. Aki mégis rendszerellenesen férfias lenne, annak elbalfaszosító tanfolyamra kellene járnia, felügyelet mellett próbaidőn visszatérni a társadalomba, és ha nem mutat előrehaladást, sajnos le kellene csukni, vagy... ki tudja.
De nyugi, hapsikáim, nem vagyok mohamedán.
Maradjunk annyiban: Élni és élni hagyni.