[NEM VERS,
CSAK SZERETEM TAGOLNI AZ íRÁST!]
Gyalázatig aláztam magam a más
és saját alantasnak hitt vágyaim alatt.
Azt hittem, mélyre süllyedtem,
de nem a szégyen égetését éreztem,
hanem olyan erőt, mintha parazsat nyeltem volna.
Úgy éreztem, megtörtént, amire rég vártam,
elindult, kitört, elszabadult.
------------------------------------
Alig léptem át a látható valóság határát,
parányi alak voltam egy vázaszerű edény száján.
Belenéztem, de azonnal úgy hátrahőköltem,
hogy majdnem lezuhantam.
Hatalmas lények törtek ki belőle,
és körözni kezdtek az égen,
mint óriási tűzcsóvák.
Néztem vad játékukat,
és éreztem, hogy veszélyben vagyok,
már a pillantásuktól is megsemmisülhetek;
de valahogy azt is tudtam,
hogy (még) nem pusztítanak el.
---------------
update:
een chat in het NLs in comment!
20090131
20090130
20090127
20090126
istentelenül istenülve
Szűzlány mosolyával simogattam a fehér egyszarvút, de bárgyú grimasz és sárkány lett belőlük egy lidércnyomásban. A fehér feketébe váltott, csak a foltok tündököltek fényesen. Az ostya méreggé keseredett a gyomromban, és szentségként vettem ajkamhoz a tegnapi förtelmet. Aztán jött a zagyva szürkület, elborítva jót és rosszat. A fekete a fehérrel együtt lett hiánycikk. Mennék a halál völgyébe is, csak mozdulna a semmi üres síkja. Becsukom a szemem és túrom, tapasztom a káoszt. Magam választom szét a világosságot a sötétségtől, és próbálom nem elfelejteni: a fehér az én fehérem, a fekete az én feketém. S ha tudnám, hogy ki vagyok én!
20090120
Subscribe to:
Posts (Atom)