Ültem a Geertekerk 700 éves boltívei alatt, sok-sok igazi, hús-vér viaszgyertya égett a csilláron, finoman redőződött a lelkész hosszú de egyszerű ruhája, rövidebb és egyszerű mondatai.
És megéreztem. Hogy ez kell nekem. Nem ez, hanem ami, aki/Aki ott van.
Mint mikor az első idegenkedés után először simultam férfihoz, és tudtam, hogy nem akarok enélkül élni, egyedül feküdni, egyedül megébredni és egyedül kelni.
Nem akarom, hogy egy fontos dimenzióval szegényebb legyen az életem!
Kell ez az érintés!
-------------
Igen, és most megint. Jöttem a tanyáról a ruhámra alvadt kecsketej édeskés illatával. Talán épp kiélesedett a tisztára mosott ég. És mint mikor egy funkcionális (talán munkoholista) impotensnek merevedése lesz, és készül, hogy megragadja az alkalmat, örömteljes váradalommal siettem haza. Hetek? Nem. Hónapok óta semmi különös. Se input, se output. Se ige, se ima. De majd most. Most hosszan-elnyújtottan, vagy röviden, de szenvedélyesen fogok vele szeret-kez-ni, VADUL rá fogom vetni magam...
skip to main |
skip to sidebar
Posts
No comments:
Post a Comment