12 óra busszal.
sandán hátranézett,
nem mondott semmit,
és teljesen hátradöntötte a székét.
alig fértek el a lábaim.
de szép volt.
a bőre, a hangja, a viselkedése alapján 18-19,
az az erőtől duzzadó csikó.
és a szépsége lecsillapított.
és rájöttem, hogy nem bunkón hátradöntötte a székét,
hanem kérdezés nélkül,
egy határozott, férfias mozdulattal szétfeszítette a combjaim
és közéjük ereszkedett.
megközelítés kérdése.
aztán egyszer a karjával véletlen
a széke mellé szorult térdemhez ért.
azt mondta, bocsánat.
azt mondtam, semmi gond,
de hazudtam,
mert azt kellett volna mondanom, köszönöm.
megközelítés kérdése.
20061230
20060903
alkohol
Segitett, hogy elmondjam annak,
akinek akartam.
Kár volt,
mert elmondtam annak,
aki továbbmondta annak,
akinek nem akartam.
Kár volt,
mert nem emlékeztem arra,
mikor valakivel azt tettem,
amit meg akartam és így meg is mertem tenni.
Jó volt,
mert nem volt túl sok
és emlékeztem arra,
hogy megint meg mertem tenni vele,
akivel akartam, amit akartam.
Kár volt,
mert nem emlékszem,
mit tett velem,
akivel nem akartam.
akinek akartam.
Kár volt,
mert elmondtam annak,
aki továbbmondta annak,
akinek nem akartam.
Kár volt,
mert nem emlékeztem arra,
mikor valakivel azt tettem,
amit meg akartam és így meg is mertem tenni.
Jó volt,
mert nem volt túl sok
és emlékeztem arra,
hogy megint meg mertem tenni vele,
akivel akartam, amit akartam.
Kár volt,
mert nem emlékszem,
mit tett velem,
akivel nem akartam.
Subscribe to:
Posts (Atom)