Noha felséges az Úr,
mégis meglátja az alázatost,
a kevélyt pedig távolról ismeri.
(Zsolt 138,6)
Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre,
hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok,
a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!
(Róma 8,15)
Múlt vasárnap az Apámnak mondtam el, hogy meleg vagyok, számolva azzal is, hogy teljesen megszakad közöttünk a kapcsolat, más nevet kell fölvennem és nem várhatok tőle semmit ezután. De azt mondta, így is, úgy is a fia vagyok, tegyem csak el az ételt, kivisz a buszmegállóba. És ha puszi most nem is, kézfogás volt.
Ma az "Istennek" vallottam be, hogy ha őszinte akarok lenni magamhoz és "Hozzá", ki kell mondanom, hogy ateista vagyok. Az egyetlen dolog, ami visszatartana, az a félelem Tőle, a haragjától, egy régi emlék, egy baleset, ami nem is az enyém volt, de úgy éltem át mégis, mint a hitetlent figyelmeztető Félelmetes Isten életveszélyes legyintését.
De nem akarok félelemből hinni. Ateista propagandát olvasok, és vannak ott, akik "kevély" ateisták, de én nem miattuk, hanem a kevély hívők és az én korábbi kevély hitem miatt lépek erre az útra.
Megvallom, hogy az eredendő jóságban születtem, de egy ponton engedtem azoknak a sziszegő hangoknak, akik ezt elvitatták, akik a színes világot fekete-fehérre laposították, és bűneikben én is részes lettem. Hálával gondolok azokra, akik segítettek ráismerni a "szent" bűnre, akik ráébresztettek, hogy a fehér unikornis maga a sárkány. Keresem az utat vissza magamhoz, és hiszem, ha az Emberfeletti tudja, mit gondol az ember a felszín alatt. Astalavista, Atyám!
Kitisztult az ég. - Caelum rasa. (szó szerint: leborotvált ég, rasierter Himmel)
.jpg)
Posts
