Showing posts with label spirituality. Show all posts
Showing posts with label spirituality. Show all posts

20101111

negált Galatea



arra ébredtem, hogy átvedlettem. halhatatlan vagyok. talán kőből, mindenesetre sérthetetlen. szomorú voltam. szerettem volna legalább még egy napot az elmúlásban tölteni. léptem egyet, de minden távoli volt körülöttem.

--------------------------------------------------

forrás (?): az aktuális nagy ő-vel chateltem. azt mondta, csinálhatok neki majd zsírkő-sírkövet. mondtam, hogy az túl múlandó lenne, és próbáltam megkövülni felé. lefekvés előtt pedig Atlantiszon gondolkodtam és az istenek fiain, akik voltak olyan barmok, hogy bementek az emberek leányaihoz. és ott a sok hulló falevél.

"prédikálták néktek az evangyéliomot az egekből küldött Szent Lélek által; a mikbe angyalok vágyakoznak betekinteni." (1Pt 1,12b) - gy.k.: evangélium=isten emberré lett, múlandó és törékeny.

20101003

ComingOut2


Noha felséges az Úr,
mégis meglátja az alázatost,
a kevélyt pedig távolról ismeri.
(Zsolt 138,6)

Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre,
hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok,
a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!
(Róma 8,15)


Múlt vasárnap az Apámnak mondtam el, hogy meleg vagyok, számolva azzal is, hogy teljesen megszakad közöttünk a kapcsolat, más nevet kell fölvennem és nem várhatok tőle semmit ezután. De azt mondta, így is, úgy is a fia vagyok, tegyem csak el az ételt, kivisz a buszmegállóba. És ha puszi most nem is, kézfogás volt.

Ma az "Istennek" vallottam be, hogy ha őszinte akarok lenni magamhoz és "Hozzá", ki kell mondanom, hogy ateista vagyok. Az egyetlen dolog, ami visszatartana, az a félelem Tőle, a haragjától, egy régi emlék, egy baleset, ami nem is az enyém volt, de úgy éltem át mégis, mint a hitetlent figyelmeztető Félelmetes Isten életveszélyes legyintését.

De nem akarok félelemből hinni. Ateista propagandát olvasok, és vannak ott, akik "kevély" ateisták, de én nem miattuk, hanem a kevély hívők és az én korábbi kevély hitem miatt lépek erre az útra.

Megvallom, hogy az eredendő jóságban születtem, de egy ponton engedtem azoknak a sziszegő hangoknak, akik ezt elvitatták, akik a színes világot fekete-fehérre laposították, és bűneikben én is részes lettem. Hálával gondolok azokra, akik segítettek ráismerni a "szent" bűnre, akik ráébresztettek, hogy a fehér unikornis maga a sárkány. Keresem az utat vissza magamhoz, és hiszem, ha az Emberfeletti tudja, mit gondol az ember a felszín alatt. Astalavista, Atyám!

Kitisztult az ég. - Caelum rasa. (szó szerint: leborotvált ég, rasierter Himmel)


20100312

hiába

זִכְרוּ מֵרָחוֹק אֶת-יְהוָה,
וִירוּשָׁלִַם תַּעֲלֶה עַל-לְבַבְכֶם
.
(Jer 51,50b)


Hiába élek Benned,
hiába törekszem Feléd.

Hiába élek Bennem,
hiába törekszem Felém.

De amíg élek, törekednem kell.

20100202

unio mystica cum Israel / transsubstantiatio mergae Israel

A téma miatt előrebocsátom az előzményeket:

1. Két misén is részt vettem az elmúlt napokban, amiken természetesen áldozást, eukarisztiát is láttam. Az utolsó számomra elfogadható értelmezése az úrvacsorának (ahogy a mi 'cégünknél' hívják) az unio mystica cum Christo, a Krisztussal való misztikus egyesülés volt. Már nem a történeti Jézussal, nem is az istenített Jézussal, hanem az eszményi Krisztussal, aki emberségében istenségét megtalálta, vagy valami ilyesmi.
2. Az államvizsgához szükséges prédikációmat a pusztai vándorlásból mint Izraelnek a próféták által később is emlegetett ideális (és szintén nem feltétlenül 'valós', csak eszményi) álapotáról szeretném írni.

Az álom pedig eképpen vala:

Ültünk valamiféle ásványtan-koktélkeverés öszvér órán, a tanár pedig elénk tett egy rongyon valami törmeléket, amiről azt mondta, hogy a pusztában vándorló izraeliták ürülékének maradványaként azonosították. Én azt egy óvatlan pillanatban vízben feloldottam, egy még óvatlanabban pedig megittam. A többiek beárultak, és mikor a tanár rákérdezett, mit s miért is csináltam, azt mondtam, azért tettem, hogy egyesüljek a vándorló néppel.


20090919

cukrosláda


cigi, kávé, cseh kollega
aki évek óta nyomja a hajós melót, de nem csavarodott be
azt hittem, a humora miatt
de most azt kérdi, mi a célom
nemtom, mondom

merhogy
ő manager lesz, és ezért ő mindent
elnyomja, megy vissza

...

hm

eszembe jut a cukrosláda,
amin ültem még Kilyénben,
és a fejem fölött láttam egy szekérkerékszerű valamit
nem ismertem sem Anselmus sem mások doktrináit
de a bicikli, a játék, a kutya, a fa,
minden van valamiért, valahol közelebb vagy távolabb a középtől,
de engem a közepe érdekel

a színes madár,
szól a kakas már

repülés a fény felé,
vargabetűkkel

és máris Jónás voltam
ugyanazon a hajón,
jó irányban

és a mentőcsónak fölül arcomba ömlött a napfény

20090818

a

a nap felé,
de a sötét mélyben

a paradicsommadár után,
vad sas a kötél végén

az atya szemét rejti,
a kígyóéból néz felém

hadd legyek én is egy,
mint te vagy

20090816

színről színre

egy fatörzsön feküdt
tapintatos de egyértelmű, rutinos pillantással közölte a visszautasítást
de megláttam valamit a szemében. megláttam a szemében azt

hiába nem volt az a típus, aki mindenestül tetszik,
hiába volt szeme is kicsi, szemhéja vékony és vörös

"NEM TAGADHATOD MEG TŐLEM!"
mondtam határozottan
mint aki az élethez szükséges falatról beszél
mint aki alapvető jogáról beszél

visszanézett rám, mint akit lelepleztek
aztán a meglepetés is eltűnt a szeméből

még nem néztem így
még nem néztek így
mintha a mindent megmagyarázó titkot közölné velem
mintha soha nem láttam volna igazán
mintha egy színjátékból most léptem volna ki a valóságba
mintha az álomból most ébredtem volna

de elvágták az egészet
a számítógépemnél ültem.
"aha, nem rossz" - gondoltam,
és elindítottam a jelenet letöltését,
pedig éreztem, hogy soha nem folytatódik,
soha nem tudok oda visszatérni, ha most nem

a kezem a homlokomhoz kaptam,
mint amikor az ember rájön, hogy hülyeséget csinált,
aztán visszatettem a takaróra.
egy magas emelvényen feküdtem, körülöttem emberek
elhatároztam, hogy megpróbálok visszatérni,
bár alig hittem, hogy eljutok oda, a második valóságig.

becsuktam a szemem,
de éreztem, reménytelen.
és kinyitottam itt a szobámban, egyedül

.

20090813

ablakok


Rájöttem, a fényképeimet nézegetve, hogy érzek valamit az ablakok iránt.

Egy lépcsőfordulóban, az ablaknál megállva állapítottam meg annakidején, hogy "megtértem". Ahogy a fény beáradt, ahogy minden olyan szép fehér és tiszta volt. Mikor legközelebb ott jártam, és megálltam annál az ablaknál, örömmel állapítottam meg, hogy azóta az épület mögött templom épült, és az én ablakom annak az ajtajára néz. (Ennyit megtehettek, hogy a "szent helynek" megadják a tiszteletet...)

Ablakban szoktam álldogálni vele.
Sokszor némán.
Akkor is, mikor azt írtam neki, és úgy reagált rá. A következő adandó alkalommal, ahogy megérkezett reggeli aszociális fejével, mégis odajött, mintha mi se történt volna.

Görög oszlopok alkotta ablakban álltunk, mikor azt mondtam "mindegy, úgyis itt a vég", és repültünk a fény felé.

Miért?

Talán "elvágyódás". Talán mert nem merek élni, csak nézek ki a magam világából, vágyom kilépni, de kényelmesebb csak bent ülni és álmodozni a kintről.

És talán ez is csak egy rosszindulatú önértelmezés, mint az, amelyik szerint azért helyettesítem, és helyettesíthetem magam a macimmal fényképeken, mert annyira hasonlít az önképemre: kicsi, oda teszed, ahova akarod, ártalmatlan, sőt szája sincs, hogy visszapofázzon. Ezt az Unmündigkeitot akartam azzal megszüntetni, hogy rituálisan megsemmisítem a kis édest. (rite de passage)

Ennek analógiájára ki kéne törnöm egy ablakot és kiugrani rajta. :-o

(De mivel épp eszembe jutott az illusztrációként felhozott film, és mivel szeretem magam eredetinek hinni, erről persze szó sem lehet.)
.

20090812

Le Grand Voyage (2004)

- szintén az apa-fiú viszony kapcsán
- és mert most olvasom Germanus Gyula (azaz Abdul Karim Germanus) "Allah akbar!"-ját

túl sok szálon jöttek a benyomások
- nemcsak a srác tetszett, hanem a személyiségének az akadálytalan sugárzása, a fölösleges reflektálás hiánya
- meg kellett állapítanom, hogy heterofil vonzalom is lehet tiszta és megható (na jó, a lány nem is szerepelt a filmben, és főleg nem kavartak a képernyőn)
- és persze a "se veled se nélküled" viszonyom istennel vagy mivel

bővebb, profibb review itt

20090802

sinat hinam


Tel-Aviv, 01. 08. 2009

"A masked man entered a club for gay teens late Saturday, pulled out a pistol and shot in all directions, killing two and wounding 15, four of them seriously. " (HaAretz)

A straight's prayer for young Israelis shot for being gay
By Brad
ley Burston
"Lord, teach me to stand naked before you
And, in so doing, learn the meaning of modesty. [...]

Rock me awake, O Lord who invented the mosaic, the patchwork, the universe.
Force me to see the miracle of every life on the threshold
Of what w
e have come to know as
Real life."