20090813

ablakok


Rájöttem, a fényképeimet nézegetve, hogy érzek valamit az ablakok iránt.

Egy lépcsőfordulóban, az ablaknál megállva állapítottam meg annakidején, hogy "megtértem". Ahogy a fény beáradt, ahogy minden olyan szép fehér és tiszta volt. Mikor legközelebb ott jártam, és megálltam annál az ablaknál, örömmel állapítottam meg, hogy azóta az épület mögött templom épült, és az én ablakom annak az ajtajára néz. (Ennyit megtehettek, hogy a "szent helynek" megadják a tiszteletet...)

Ablakban szoktam álldogálni vele.
Sokszor némán.
Akkor is, mikor azt írtam neki, és úgy reagált rá. A következő adandó alkalommal, ahogy megérkezett reggeli aszociális fejével, mégis odajött, mintha mi se történt volna.

Görög oszlopok alkotta ablakban álltunk, mikor azt mondtam "mindegy, úgyis itt a vég", és repültünk a fény felé.

Miért?

Talán "elvágyódás". Talán mert nem merek élni, csak nézek ki a magam világából, vágyom kilépni, de kényelmesebb csak bent ülni és álmodozni a kintről.

És talán ez is csak egy rosszindulatú önértelmezés, mint az, amelyik szerint azért helyettesítem, és helyettesíthetem magam a macimmal fényképeken, mert annyira hasonlít az önképemre: kicsi, oda teszed, ahova akarod, ártalmatlan, sőt szája sincs, hogy visszapofázzon. Ezt az Unmündigkeitot akartam azzal megszüntetni, hogy rituálisan megsemmisítem a kis édest. (rite de passage)

Ennek analógiájára ki kéne törnöm egy ablakot és kiugrani rajta. :-o

(De mivel épp eszembe jutott az illusztrációként felhozott film, és mivel szeretem magam eredetinek hinni, erről persze szó sem lehet.)
.

20090812

Le Grand Voyage (2004)

- szintén az apa-fiú viszony kapcsán
- és mert most olvasom Germanus Gyula (azaz Abdul Karim Germanus) "Allah akbar!"-ját

túl sok szálon jöttek a benyomások
- nemcsak a srác tetszett, hanem a személyiségének az akadálytalan sugárzása, a fölösleges reflektálás hiánya
- meg kellett állapítanom, hogy heterofil vonzalom is lehet tiszta és megható (na jó, a lány nem is szerepelt a filmben, és főleg nem kavartak a képernyőn)
- és persze a "se veled se nélküled" viszonyom istennel vagy mivel

bővebb, profibb review itt

gaykely inaskodás


Böszörményi-Nagy Iván-féle
kontextuális pszichológia-alkalmazás
do it yourself
"közös aktivitás általi kapcsolaterősítés"
mielőtt próbára teszi valami generális coming-out

nyaralóépítés Apuval
székely ember álma és öröme
a fa szaga transzba ejt
úgyis itthon dekkolok
mielőtt dokkolok

déja-vu
itt (is) zöldfülű vagyok
megértő mester(ek)
néha türelmetlen(ek)
mint izraeli "kőműves-karrierem"

a vinkli nálam tinki-vinkli,
néha elhangzik egy "upszi",
a kalapácsot "megfojtom"
(nem a tövénél kéne markolni...)
amúgy jó inas vagyok,
mégsem egy Brüno on construction

---------------------

i'm building a bungalow with my father, applying the contextual psychology of Iván Böszörményi-Nagy (firming the contact with my father by joint activity - before this contact will be tested through my coming-out).

20090809

hogy tudják, milyen


komolyabb

és komolytanabb változatban - LINK - (utóbbinak több része van! - de "not available in your country" mióta felfutott, pl. van már Straight Parade rész is)

Be kell vallanom, valamiféle "virtuális elégtételt" éreztem, látva, ahogy a hetero srácra néztek úgy; ahogy ő kellett lopva nézzen arra, aki neki tetszik; ahogy őt hagyta ott a kiszemeltje a konformizmus miatt; ahogy tőle várták el, hogy beilleszkedjen; ahogy őt vágták oda a falhoz.

múlktor majdnem rászóltam egy párra a villamoson, hogy nem zavar, hogy heterók, de otthon csinálják (csókolóztak a fajtalan dögök)

20090806

aha, kösz


Az orvostól mindig valamilyen fölösleges információval távozom. És nem azért, mert megszólított és a kis magyar valósággal szembesített volna egy néni a várótaremben. (Ingázó diák voltam, tudok védekezni.)

Most is, meglátva a pólómat, amin egy poén részeként szerepelt a relativitáselmélet-képlet, kifejtette a doktor úr, hogy már volt két alak, akik megelőzték Einsteint, csak nem volt olyan jó managementjük, sajtójuk.

És a doki úgy belemerül a témába, hogy a pácienssel is elhiteti, hogy valójában ezért vagyunk itt.

De az is előfordult már, hogy az asszisztens hölgy tájékoztatott az egészségügyi dolgozók házi egészségpénztári regisztrációjára kiszabott újkeletű járadékokról, vagy papírba kaptam, hogy nemzőképes vagyok.

20090803

Hot Turkish Men

Burak Özçivit

Goksun Ergur


Kıvanç Tatlıtuğ - doesn't look so Turkish - but wow


Mehmet Gunsür - the guy from the movie Hamam!



I dunno... As I left Holland, one of my major complains was, that Dutch people act, speak, look etc. the same. I haven't been in Turkey yet, but I'm already afraid. Not just of the mucho-mentality (you know, I like mucho's), but of this homogeneity.

Source: Casual in Istanbul (oy vei, they don't post any more)

20090802

sinat hinam


Tel-Aviv, 01. 08. 2009

"A masked man entered a club for gay teens late Saturday, pulled out a pistol and shot in all directions, killing two and wounding 15, four of them seriously. " (HaAretz)

A straight's prayer for young Israelis shot for being gay
By Brad
ley Burston
"Lord, teach me to stand naked before you
And, in so doing, learn the meaning of modesty. [...]

Rock me awake, O Lord who invented the mosaic, the patchwork, the universe.
Force me to see the miracle of every life on the threshold
Of what w
e have come to know as
Real life."

20090729

al panim

kacagva néztem körül, fel és le, széjjel
sehol semmi, talán én sem

játszottam magamban, négykézláb
épp a földet túrtam,
mikor azt éreztem, hogy a fejem ott maradt
és nem tudom felemelni

felnézni nem tudtam
csak azt éreztem, hogy a lába előtt vagyok

hiába engedtem ki kémlelkem
mint ellenszéltől megcsapott madár
szállt magasabbra és magasabbra

de még mindig csak a láb volt

és bár először homogén monszternek gondoltam,
minden nüansz-analizáló rafinéria kevés Hozzá,
hiába végtelen hatalmas

אַדִּיר הוּא

20090727

ciki cigi

--------Update-2009-07-27----------

Még nem merek
nyilatkozni a kérdésben, de két hete nem cigizem rendszeresen (a Királyhágó-módszerrel sikerült megtörni az átkot.

És ami most mozgatott: az IGAZi. Úgy egy hete vettem észre, sült padlizsán evése közben, milyen orgiasztikus szinesztéziát élek át (boltíves, színes ízek).

Amiért jó NEM cigizni:
  • érzem az igazi ízeket
  • érezni akarom az igazi fájdalmat (amit nem a cigi okozta érszűkülés okoz)
  • igazi spiritualitást akarok, nem egy ilyen "olcsó" pótszert
  • eredetibb apropót akarok a barátkozáshoz
  • a magam formában tartására is kéne eredetibb módszer (pl. nem eszem magam degeszre, amikor csak van rá lehetőségem)
No de nyugi, egyelőre a "social" dohányzás megmaradt. Nem tetszett a dogmatikus, kategorikus elhatárolódás. Féltem, hogy csak félelem van benne. Ha te is le akarsz szokni, ne várd, hogy egy este, egy sör mellett téged is "megtérítelek". (legalábbis nem erre ;-)
Ja, és még valami, amiért nem tudok leszokni teljesen: nem tudok szakítani. Ha nem csap be valaki nyilvánvalóan és fájdalmasan, akkor mindenféle barátságot és szerelmet nagyon nehezen szakítok meg. És amíg nem derül ki, hogy komoly bajom lett tőle, a cigivel is nehéz.

--------------2008-12-25-------------------

Miért cigizem?

  • A társaság miatt. Amiben a legmeghatározóbbak, főleg kezdetben, jó srácok voltak.
  • Olyankor általában fizikailag is kilép az ember a taposómalomból, a megszokott közegből.
  • Megáll, lelassít (a lélegzetvétel is).
  • Volt olyan főnököm (vendéglátásban), aki szintén cigizett, és több szünetet kaptak nála a cigisek.
  • Túl jófiúnak érezném magam nélküle, tiltakozom a morális késztetés ellen, és ragaszkodom egyfajta dekadenciához.
  • Sok jó gondolatot, elhatározást köszönhetek cigizéseknek. Többször gondoltam, hogy sikerült egy utolsó jó gondolatra jutni cigi közben: hogy hogyan fogok leszokni.
Hogyan NEM próbáltam leszokni?
Ahogy mások:
  • Anyu és Apu, Tata
  • újévkor, szülinapkor
  • "mesterségesen", segédeszközökkel
  • ijesztő képeket nézve szétrohadt tüdőkről
Hogyan próbáltam?
  • Búcsúlevelet írtam a csikkemnek, amiben leírtam, hogy szép volt együtt, sok új barátságot, barátságok megerősödését köszönhettem neki, de ideje elválnunk. És nem zárom ki, hogy közös ismerőseinkkel együtt még összefuthatunk, de a napi kapcsolatot ideje felfüggeszteni, inkább csak különleges alkalmakra tartogatnám tüdőig és erekig ható csókját.
  • A történelmi Erdély határán, a Királyhágón is akartam szakítani vele, ahol valamikor a "barátnőmmel" - ha már ez a hely bejött rossz szokások levetkőzéséhez.
  • Dobtam már a csikkem az Oltba, Dunába, holland csatornákba - vigye el a víz.
  • Terveztem, hogy abbahagyom, ha "valami jobbat" vehetek majd a számba :-o
  • Flesseltem arra is, hogy ha a lakásra vigyázok, a lábamat megtörlöm miután jövök be cigizésből, miért nem vigyázok legalább ennyire a testemre.
  • Egy terhes barátnőmnél gondolkodtam arról, hogy nemcsak a magzatot, de a bennem élő gyermeket is védeni kellene, aki még tudta, mi a rossz, és nem szerette a cigifüsöt.
  • Néztem az állatokat, növényeket, és arra gondoltam, nekik is több eszük van, és milyen erőszak lenne egy állattal cigit szívatni vagy egy szép kis virágba belenyomni a parazsat.
  • Volt nekem judaizáló időszakom is, amikor szombatot tartottam. Sokszor akartam péntek este abbahagyni a cigizést, mert a sabbat azt jelenti "abbahagyni".
  • Szívtam már többször fejfájásig-hányingerig a cigit. - Na jó, ez nem saját találmány...
  • Hiánybetegség: Gondolkodtam, mit helyettesít a cigizés. Például volt, hogy ha pár napig nem cigiztem, felelevenedett a spiritualitásom. Kellett a szünet, a rituálé, a szabályos lélegzetvétel.
  • Terveztem, hogy jó célra fordítom a pénzt, amit elszívnék. És - gondoltam - ha mégis cigizek, azzal mások szájából veszem ki a kenyeret.
Vannak időszakaim, mikor nemcsak viccből gondolom minden cigiről, hogy az az utolsó, de aztán kiderül, hogy csak a következőig. Aztán belefáradok és nevetségesnek érzem a próbálkozásaim, és leállok a leállással. Az újabb találmányom: hogy nem a sorban utolsó cigi elszívása a döntő, hanem az első nem elszívása.

Múltkor pedig Párizsban, mikor egy barátomnak a fentieket elmeséltem, aztán (aszociálisan, egyedül) lementem cigizni, a füstben kitisztult még valami, a cigizés rádöbbentett az összefüggésekre, amikbe maga is beleágyazódik. Hogy a szigorú vallásos felfogásomtól és az öngyilkossági gondolataimtól való szabadulásom óta nem akarok és nem tudok hinni abszolút jóban és rosszban. A transzcendenst (Istent?) is ezek fölé a kategóriák fölé emeltem, menekítettem: hogy megmentsem a felelősségtől a sok "rosszért" ami a világban történik. És ezért választottam az új szakdolgozatom témájának az Ézsaiás 45,6b-7-et is: "én vagyok az Úr, nincs más! Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr, cselekszem mindezt." Ezzel is a fentieket akartam megerősíteni. És a nevem fordításánál is tiltakoztam az "Isten ajándéka" fordítás ellen, mert a passzív participium csak annyit jelent: "Isten adta" (ami csapásra, ostorra is vonatkozhat).
Aztán egy kifejezés visszhangzott a fejemben: "amíg ember vagyok". Akár van egy pro-humán, jóakaratú isten, akár nincs - nekem, amíg ember vagyok, arra kell törekednem, ami jó nekem és a többi embernek. Talán az egyház és állam szétválasztásához hasonlítható egy ilyen gondolat, ha meg is foganatosul, ha mint új, mély barázda szeli át az agyam.

Ma hajnalban álmomban egy nagyon jó, talán a legjobb és legkeresettebb doktorral beszélgettem egy kávézó teraszán, és pajkosnak szánt hangsúllyal vetettem fel neki a kérdést, megnyugtató választ várva: ugye, "a cigi és kávé nem nagy baj?" Csak húzott egyet az arcán, nem erkölcscsőszi szigorral, hanem kijózanító komolysággal, és (ami a legfontosabb) első nagy szerelmemnél látott mozdulattal.

------------függelék--- kelt--2007-04-03---------------------

Brüno

likes
  • Ich could develop my "queer identity"
    how am I?
    how should I be?
    what should I avoid?
  • der queer-bekehrer - how ridiculous they waren
  • die "love-story" mit Lutz
  • the behaviour of the real and uninitiated "co-actors" by the boxing scene
  • the electro music at the end (rolling names...)
  • like by Borat: I enjoyed that they challenged the people with their unexpected behaviour around them (until they don't hurt essential feelings) - I liked to play role with a Freundin on street spontaneously, f.e. by the red light: "I wanted that child!" - and she reacted at once: "But I have to study, to build my carrier...!"
  • The idea that the actor could be "shtreit".
dislikes
  • "challenging" too far, f.e. involving children and parents
  • explicit nudity
  • it reinforces negative stereotypes
wikipedia (deleted scenes, making etc.)