Showing posts with label party. Show all posts
Showing posts with label party. Show all posts

20090824

magyar s---be magyar f---t!


Atyámmal elzarándokoltunk a hétvégén Bösztörpusztára, a "Magyarok Országos Gyűlésére". Bár kiráz a hideg, ha meghallom a csengőhangját (egy német induló), bár már akkor menekültem álmomban a neonácik elől, mikor még azt sem tudtam, kik azok - gondoltam, okulás végett elmegyek.

Volt is ott minden. Sarkantyú, kösöntyű és rütyütyü minden mennyiségben. És főleg sok-sok ember, akinek már nemcsak a nemzetisége, hanem a vallása és főállása is magyar.

Úgy indultam, hogy akasztok magamnak egy mokány legényt, de aztán csak egy srácot fogott be a gaydarom. Vagy én, vagy ők - valaki másfele figyelt.

De nem mondanám, hogy szenvedés volt. Tetszett az önkéntes-önszervező jelleg, amivel igazgatták az egészet. Tetszett sok áru (kevésbé az ára). És tetszettek a beszélgetések az ismerős kézművesekkel, akiknél le-letáboroztam. Kis "ütnek, fuss el; adnak, vedd el!" jellegű igazságokról, amiket a hiperentropikus, hektikus posztmodern szoszájeti technokratája elfelejteni tendál.

Kár, hogy Magyarországon nem futja szélesebb (vagyis inkább színesebb) politikai palettára, hogy pl. szegény jobbos és szélsőjobbos meleg politikusainkat a meghasonlás ne radikalizálja tovább.

melyik kereszttel lehet többet ártani?
(Miért is venném meg? Majd megkapom ingyen a hátamba, ha elmegyek 5-én a pride-ra :)

ez az út nekem túl le van döngölve

20090305

פרמשתק in your se---yük


Tuesday night my host brought me to Evita, to a drag show. He performs also sometimes, so he was a V.I.P and we sat directly next to the tribune. Diva D. was also informed, that there is a foreigner and (s)he began to interrogate me. The discussion reached very quick delicate fields. ("Are you not Jewish? Oh, than you have still...?") I blushed red as the repeatedly mentioned paprikás :-) She asked also some important words, and they kept on using them whole the time. So, f.e. the most frequently used word of the night was "se--lyuk/-lyük" (a--hole in Hungarian), sometimes with the attribute "szőrös/szórös/szóros" (hairy). I learned also some useful words. See them below. :-)

It's interesting that so as Hungarians from Gypsy language, the Israeli take words from Arabic and use them idiomatic. The first I learned: "yalla!" - "let's go"/"los!"(DE)

20080305

Let the angels laugh! :-D


Nadat ik van de geweldige Cruise Control Queer Party heel goedgehumeurd naar huis ging, (ondanks vermoeidheid, en dat het al heel laat/vroeg was) heb ik de gebruikelijke voornaarbedgaan-rites doorgemaakt. En in de laatste tijd hoort het lezen van het (in ongewone omstandigheden gevondene) Anselm Grün-meditatieboek ook bij deze rites. (Na instelling telefoons, direkt voor lampuitmaken :-) En ik heb dit gelezen na zo'n onschuldig doorgedanste-"doorgezondigde" nacht:

Viva la vita! :-D

(bron: Anselm Grün - Aandachtig leven; Uitgeverij Ten Have, Kampen, 2006, p 105)

En een beetje reclame, lieve mv. KGB & Co.


20071217

ihaj-csuhaj s hömm-hömm

(A Protestáns Meleg Fórumra írtam ezt es.)

Most megint egy érdekes eseménysor zajlott le.

Tegnapelőtt éjjel szólt a telefonom: egy amszterdami német leszbi barátnőmnek volt egy fölös jegye, és egy barátnőjével már úton volt Utrechtbe egy jó kis (nagy) meleg partyra (Pann-Feest). Épp kikosaraztam egy pasit, aki el akart hívni oda, de ennek a lánynak nem tudtam ellenállni :D - Meg hogy a hazautazásom előtt még egy nagyot bulizzak ott és úgy, ahogy ott lehet. És most nem voltak a feloldódást fékező gondjaim (najó, gondűzőkkel is éltem), és végigroptuk azt az 5 órát zárásig.

Utána kezdtem el pakolni, és irány Eindhoven. Útközben nem értettem, hogy ég-e a város, vagy miért szólnak olyan veszettül a harangok. Aztán rájöttem, hogy achja, vasárnap van. No de bepótoltam a dolgot: a felszállásnál rátaláltam egy ismerősre a kolozsvári teológiáról. Vele végigdumáltuk az utat. Kíváncsi volt, mi vitt el engem oly messzire az igaz hittől. A nem lényegtelen meleg-témát próbáltam kihagyni, de talán érezte, hogy van ott valami. És amit nehezményezett: hogy megváltás stb. nélkül túl filozofikus, absztrakt a hitem (és az unitáriusoké).

"Próbálom elismerni a fundamentalisták létjogosultságát, de úgy érzem, ez megoldhatatlan, mert alapvető ellentét van közöttünk: Én meg/ki akarom téríteni őket, mert szerintem embertelen a hitük. Ők pedig meg akarnak téríteni, mert istentelen a felfogásom."
- Erre pedig visszakérdezett: miért lenne EMBERTELEN? Lehet, hogy én úgy éltem meg (és itt gondoltam, hogy gondolja), de szerinte az emberek nagy részének nem az.

És ez elgondolkodtatott: Félreértettem én az egész témát, hogy életemet veszélyeztette a számomra embertelen hit (ami tiltja az önkielégítést és a melegséget - ill. meg akar szabadítani tőlük, de én túl gyenge vagyok) - vagy épp a végletekig következetes voltam? (A véglet pedig az volt, mikor az utolsó próbálkozásnál, a teológián, a zuhanyzóban, mikor rájöttem, hogy fel tudok még állni, elhatároztam, hogy változtatok a felfogásomon, ha az a puszta életem veszélyezteti.)

Vajon a többi hívő nem gondolja végig a dolgokat, ha nem érzi embertelennek a fundamentalizmust? Vagy csak őt (mint pl. középosztálybeli egészséges hetero férfit) nem érintik egzisztenciálisan a nyugtalanító oldalai? (homofóbia, perfekcionizmus, szexuális tilalmak, exkluzív hit stb.)

Hja, és a végén esett le, hogy ez tényleg az egyik legbefolyásosabb erdélyi ref. közéleti szereplő (jóképű) fia volt. :D

ni ange ni bête - homme!

(A Protestáns Meleg Fórumra írtam volt:)
(( Blaise Pascal: "
L'homme n'est ni ange ni bête, et le malheur veut que qui veut faire l'ange fait la bête." - Az ember nem is angyal, nem is állat, és a balsors úgy akarja, hogy aki angyalt akar csinálni belőle, állatot csinál."))


Most nyert strukturat bennem valaminek az emleke:

Egy szep vasarnapi esten elmentem Amszterdamban templomba. Egy gyulekezetbe, amit egy tanarnom ajanlott. Kicsit kesve csoppentem be. De hamar megriadtam: "Hova csoppentem?" Eloszor is, a lelkesz a szoszeken volt. Nem ugy, ahogy lenni szokott, amerre jarni szoktam: egy szinten az emberekkel, max. kis podiumon. Aztan me'g egyszer korbeforgattam a szemem. Nincsenek novenyek! Kettes szamu riadokeszultseg. Es igen! Jol meg is kaptam, amire szamitottam... Nem mintha a bacsi bantani akartk volna. Sajat beteg lelkebol beszelt, mikor elmondta, milyen szanalmas bu"no:s sz*rdarabok vagyunk onmagunkban, belolunk semmi jo nem johet, nade a kijelentes meg a megvaltas, ve'r, bu"nbanat stb. ... ... Es amikor odaert (a kapernaumi szazados torteneteben), hogy Jezus azt mondja, "Erigyj" - akkor en el
is kezdtem pakolni. EZ NEM AZ EN HELYEM. MIT KERESEK ITT?

Aztan meg aznap ejjel elmentem egy jo kis meleg helyre. Nem egy olyan puccosba, hanem egy nemturistas, kiesobb alterebb helyre, ahol fel orat kell sorban allni, hogy bejuss. Egyetemistak stb. Ott egy honfitarssal beszelgettem egy nagyot arrol, kell-e nekem a vallasos tapasztalataim rendszerbe foglalasahoz es a spiritualitashoz szemelyes Istenben gondolkodnom, ill. egyhazban. Persze, nezelodtem is, de zavart, hogy tul 'direkt' a hely. Leviszem magam, es mint egy hus-divat-intelligencia-pakkot arulom, hogy egy masik pakkal matcheljem... EZ NEM AZ EN HELYEM. MIT KERESEK EN ITT?

Es elindultam. Ahogy eppen jon, ugy megyek. Masfel orat bolyongtam a biciklin a varosban, ismert-ismeretlen, vagy ilyennek me'g nem ismert helyeken. Es mar majdnem a Vondelparknal voltam, mikor egy papirtarozo
mellett meglattam egy szep konyvet. Anselm Gru:n (benedekrendi szerzetes) meditacioskonyv gyonyoru kepekkel. A kovetkezo haz elott talaltam egy osszehajthato kis asztalt kidobva, a kovetkezo elotti feny pedig meggyozott, hogy ott kell maradnom, es olvasgattam fel orat. Amit az ajanloban irnak, azota beigazolodva latom: "hidat tud verni a hagyomanyos istenkeptol a modern istenkep fele... Gru:n tehat nem esik az egyoldalu elmenyteologia csapdajaba; a klasszikus istenkepnek is van helye."

Most ertettem meg, hogy miert volt felszabadito ez az elmeny: Segitett a vilagok kozul szabadulni, raebreszteni, hogy megfelelo onallosaggal es kritikai tudattal nem kell hontalanul bolyonganom, de egy-egy vilagban sem elvesznem, feloldodnom, hanem a magamen dolgozhatok, es torekedhetek ra, hogy a valosag paradoxonoktol nem mentes metavilagahoz kozelebb kerulhessen, elidegenedettsegebol visszaterhessen mikrovilagom.

Es szerintem ebben mi melegek MEG VAGYUNK ALDVA: nem uszhatjuk meg olyan konnyen az eletet, nem vehetunk at minden semat. Halleluja!

20070701

roze zaterdag, Bergen op Zoom

I had to eschew from crying, as the rainbowflag ascended in the big church...

the minister blessed the pink gathering,
the mayor read to the greeting of the queen,
who could this year not be present,
and we sang about the diversity of love
(see pictures in the background!)

The whole commerce took aim at the gays.




Rose Funken - Köln

One of the most moving things was: that the simply civils demonstrated also their support :-)

20070627

inverted world


I was at the party with Mr. Gay Netherlands election.

There were some strange minutes:

  1. By the rummaging at the entrance was a woman the searcher (sure lesbian...).
  2. Once I looked at a boy and a girl in front of me. The embraced each other. I looked away as if they are doing some obscenity. - And just then I realised: we are in an inverted world :-D
  3. The worlds "mucho" and "hetero" were very hard attached in my imagination and my phrasing, thanks to Flo & Gazsi I often used the expression "mucho hetero". But now I saw a whole blessed lot mucho homo's. :-O